2012. március 21., szerda

Mi is az a KI?

Mi is az a KI?

A "Ki" japán szó, melynek (a sok közül az ide tartozó) jelentése a lélek, érzés. Ez persze csak átvitt értelemben használhatjuk, hiszen a japán Dragonball-ban azt mondják, ha megérzik valakinek az energiáit vagy jelenlétét, hogy érzem a KI-jét. Tehát a KI tulajdonképpen a ember belső energiáját jelenti, ami a lélekből ered. Ebben az értelemben a test nem is igazán meghatározó, hiszen a KI alapvetően nem függ még az izmoktól sem,de természetesen tükröződik a testen is a belső erő. A lélek fogalmából ered, hogy lehet egy KI gonosz és jó is. Ennek alapján egy gonosz embernek teljesen más kisugárzásai vannak, amiket a KI nagysága mellett fel lehet mérni. A KI érzékelése egy külön képesség, technika, amit először Goku sajátított el a Z harcosok közül, a Mindenhatónál folytatott edzése közben. (Hisz gondoljunk bele, hogy a teremtő képességgel rendelkező Namekoknak megvan ez a képességük, mert a Mindenható is "látja" ami a Földön történik, és megérzi a harcosok erejének nagyságát.) Gohant Piccolo tanította meg a KI érzékelésre, a többi Z harcos pedig valószínüleg megint a Mindehatóval történt ezdés alatt tanulta meg. Vegita a Gokuval való harc során sajátította el ezt a képességet, aminek nagy hasznát vette a Namekon a kristálygömbök keresése közben.
És mire is jó a KI érzékelés? A legfontosabb gyakorlati hasznai, hogy meg lehet állapítani egyszerre a másik ember(harcos) helyzetét, erejének nagyságát viszonyításban és azt is, hogy a harcos gonosz vagy jó lelkű. Természetesen csak egy bizonyos minimum energiaszinttel rendelkező harcos KI-jét lehet érzékelni. Ez szerintem olyan 50-100 egységnyi lehet, hiszen ez kb. már a normál emberi szint 10-20-szorosa. A KI érzékeléssel adódik a következő képesség is, miszerint a harcos képes lesz a KI-jét olyan alacsony szintre visszaszorítani (elfolytani/elrejteni), hogy azt mások nem tudják bemérni.
A Ki bemérésére és pontos meghatározására szolgál a fürkész, amelyet először a Tsufuru-jinek találtak fel és alkalmazták, majd folyamatosan elterjedt ez a technikai vívmány, így nem csak a tsufuru-jinek technikai fejlettségét átvevő csillagharcosok, hanem Dermesztő emberei is használtak már.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése